Aki járt valaha Görögországban, két dolgot biztosan megtapasztalt: a nyugalmat és a boldogságot. Zeusz földjén járva könnyű beleszeretni a görög életérzésbe, a táj sokszínűségébe, a tenger lágyságába, ezernyi színébe, a görög kultúrába, az isteni (és egészséges) mediterrán ételekbe, a páratlan klímába, és nem utolsó sorban a görög emberekbe, akik vendégszeretetükkel, kedveségükkel, közvetlenségükkel teszik teljessé a nyaralásunkat. Az Olymposi Riviéra tökéletes választás annak, aki először keresi fel ezt a területet, hiszen hangulatos tavernák, homokos, lassan mélyülő kékzászlós strandok találhatóak itt, nem beszélve a hihetetlen történelmi emlékekről és meseszép helyekről, amelyek abszolút felteszik a koronát a görög nyaralásra. Fantasztikus és lélegzetelállító látványt nyújtó, mesebeli vidék ez, ahol a föld és az ég összeér, a Meteora-kolostorok, Zeusz kádja, de akár a távolabbi kirándulási célok, mind- mind felejthetetlen emlékek.
Görögország az európai kultúra bölcsője: kontinensünk is egy görög mondának, Zeusz és Europé történetének köszönheti elnevezését. A görögök rendkívül büszkék országuk történelmi, gasztronómiai és kulturális hagyományaira, s arra a tudásra, amely az ókori őseiknél felhalmozódott. Pihenés és kultúra, gasztronómia és szórakozás (tánc), modernitás és többszáz éves hagyományok várnak itt ránk. Csak ajánlani lehet…
1.nap: Indulás Szombathelyről 5.00-kor, az MMIK parkolójából. Folyamatos utazás rövid pihenőkkel Szerbiába. A délutáni órákban az ország fővárosát, Belgrádot fedezzük fel. Belgrád egy közel 2 milliós nagyváros, Európa és a Balkán találkozása történelmi, kulturális és gasztronómiai szempontból egyaránt. Belgrád a soha nem szunnyadó, soha nem unalmas város, Európa egyik új buliközpontja. Egy nap kevés is arra, hogy igazán megismerjük és bejárjuk a fővárost. Körbejárjuk a Kalemegdán parkot, ahol az egykori Nándorfehérvári vár romjait is megtekintjük és Belgrád jelképét, a Győztes szobrot. Természetesen nem hagyjuk ki a belgrádi sétálóutcát, a Knez Mihailovát sem, a szerb parlament épületét, a bohém negyedet és a világ egyik legnagyobb ortodox templomát, a Szent Száva templomot sem. Belgrád rengeteg érdekességet kínál a látogatóknak, a múzeumoktól kezdve, a kirándulóhelyeken át a hangulatos kávézókig és éttermekig. A nézelődés után folytatjuk utazásunkat. Érkezés az esti órákban tranzitszállásunkra, vacsora.
2. nap: Reggelit követően folytatjuk utazásunkat Görögországba, majd Nei Poriba érkezésünket követően elfoglaljuk szállásunkat. Ettől kezdve indul a szabad program, kezdetét veszi a pihenés, nyaralás, átadhatjuk magunkat a görög életérzésnek…Nei Pori tipikus üdülőfalu, amely az 1970-es években épült ki és mindössze 2 nagyobb utcából áll. Napjainkban az Olymposzi Riviéra egyik legkedveltebb nyaralóhelye. Nei Porinak széles és szinte végtelenül hosszúnak tűnő, finom fehér-homokos, gyönyörű tengerpartja van. 20-30 méter hosszan még sekély a víz, így bárkinek jószívvel ajánljuk. Kb. 150 méter után mélyül igazán a víz. A település a főszezonban minden alapvető szolgáltatást képes nyújtani, ami a nyaralók számára szükséges, így semmiben nem szenvedünk majd hiányt. Félpanziós ellátást sem feltétlenül szükséges kérni, mert a település tele van igazán gazdag választékú (és valóban elérhető árú) pékségekkel, reggeliző helyekkel és vendéglőkkel, ahol minden nap azt ehetünk, amihez éppen kedvünk van, legyen az tipikus görög étel, tésztaféleség, hal vagy pizza…
3-8. nap: Szervezett fakultatív kirándulás vagy szabad program.
9. nap: A szállás elhagyását követően búcsúzunk Görögországtól. Utunkat Szerbián keresztül folytatjuk, de közben ismét tranzitszállás közbeiktatásával tesszük elviselhetőbbé a hosszú utazást. Vacsora a szálláson.
10. nap: Reggelit követően Szabadka felfedezésével töltjük az időt. Ha a magyar szecesszióról beszélünk, akkor Szabadka egy kihagyhatatlan úti cél, hiszen az egyedi stílusra jellemző híres épületek ékesítik a várost. Egyesek szerint a Komor Marcell és Jakab Dezső által tervezett szabadkai városháza az egykori Magyarország legszebb épülete volt. Stílusa a szecessziós építészet magyar népi motívumokban gazdag változatát képviseli. A szabadkai zsinagóga a világ harmadik legnagyobb zsinagógája, melynek belsejében egy őszinte csodálat keríti hatalmába az embert. Ennek az épületnek köszönhetően Szabadka az európai építészet élvonalába került, nem csak szépségével, hanem szerkezeti megoldásaival is. Rövid szabadidő a városban, majd folytatjuk utazásunkat hazafelé. Várható érkezés Szombathelyre a késő esti órákban (közlekedési viszonyoktól függően).
Tudnivalók az apartmanokról:
1.) ARONIS Apartman:
A tengerparthoz közel, Nei Pori nyugodt részén fekszik. Kellemes atmoszférájú ház. Lift nincs! Felszereltsége: ingyen WIF; minikonyha; klíma (helyszínen fizetendő), vízforraló; saját fürdőszoba; terasz vagy erkély; szúnyogháló; törülköző; Tv; mágneskártya; páraelszívó; mikrohullámú sütő. Központ: 500 m, Strand: 100 m.
2.) MARIANNA Apartman:
A vendégek által kedvelt, szép, tiszta apartman, ahol a legtöbb szobában felújított a fürdőszoba (kivéve a 2. emeleten – ezek tetőtéri szobák). A felső szintet fiatalabbaknak ajánljuk, mivel lift nincs. Az apartmannal szemben található egy szupermarket is. Felszereltsége: ingyen WIFI; minikonyha; klíma (helyszínen fizetendő); mikrohullámú sütő; páraelszívó; mágneskártya; saját fürdőszoba; törülköző; redőny vagy zsalugáter (a tetőtéri szobákban zsalugáter helyett vastag sötétítőfüggöny van); terasz vagy erkély; Tv; szúnyogháló. Központ: 100 m, Strand: 200 m.
Nyaralásunkat a fakultatív kirándulások teszik teljessé, színessé, változatossá. Ezek sorrendjét a helyszínen határozzák meg.
Fakultatív programok, kirándulások:
(a helyszínen részletes tájékoztatót követően lehetséges jelentkezni és fizetni)
1.) ATHÉN: kb. 65 €/fő + helyszínen fizetendő kombinált belépő ára: 25 €/fő
Athén Görögország, valamint a görög Attika prefektúra fővárosa.
Az autóbusz szombat éjfélkor indul. Athén leghíresebb látnivalója az Akropolisz, ahol lehetőségünk van megismerkedni az ókori világ legszebb épületegyüttesével. Az autóbuszos városnézés során megtekinthetik a főváros legszebb épületeit (pl. Egyetem, Akadémia, nemzeti Könyvtár, Parlament és az Elnöki Palota, Stadion, Zappion, Zeusz-templom, Hadrianusz-diadalíve). A sok élmény után kellemes időtöltést kínál a Plaka, az óváros, vendégcsalogató üzleteivel, kávéházaival és éttermeivel. A délutáni órákban indulunk vissza, és rövid időre megállunk a Thermopülei-emlékműnél is.
2.) METEORÁK: kb. 30 €/fő
A Meteorák a legnevezetesebb látnivalók egyike Görögországban. A világ nyolcadik csodájaként emlegetett, sziklára épült kolostorváros. A vidék és a hegység elnevezése sajátságos környék tele gigantikus torony- és csipkealakú sziklákkal. Maguk a sziklák egyenként 100-150 m magasak. A Meteora “levegőben lebegőt” jelent. A sziklák elnevezése nem véletlen, valóban az égbolt közelében keresendők a csúcsok. A csendes és fenséges sziklaóriások tetején alakult és virágzott keresztény szerzetesi állam kolostorai közül utasaink két kolostort belülről, míg a többit kívülről tekinthetik meg. Utána ellátogatunk egy ikonfestő műhelybe, ahol megismekedünk az ikonfestészet minden titkával. Odafelé, vagy visszafelé úton megállunk a Tempi-völgyénél, ahol a magas sziklák alatt folyik keresztül a Pineosz folyó, itt a függőhídon átsétálva jutunk át az Agia Paraszkevi barlangkápolnához.
3.) MULATSÁG AZ ÓFALUBAN: kb. 20 €/fő
Az ófaluban (Régi Póri) egy hangulatos családi tavernában ismerkedhetünk meg a görög ízekkel, vendéglátással. Szamárháton tehetünk egy sétát a faluban. Hangulatos görög zene kíséretében fogyaszthatjuk el a vacsoránkat. Menü a felnőtteknek: húsos tál (házi kolbász, faszénen sült fasírt, nyárson sült sertés hús, nyárson sült csirke hús), két személyenként egy nagy görög saláta és tzatziki saláta. Személyenként egy üveg sör vagy 0,5 liter bor. Üdítőitalok. Menü a gyerekeknek: 1 szuvlaki (görög rablóhús), 1 faszénen sült fasírt, 1 üdítő. Az est fénypontja a tombolasorsolás.
4.) OLYMPOSZ: kb. 20 €/fő
Katerinitől délre található Litochoro, mely az Olymposz-hegy egyik menedékházához vezető útnak a kiindulópontja. Az Olymposz felhőkbe vesző csipkés csúcsai a hegyvonulat és a tenger közti keskeny síkságról törnek az ég felé. Bár az Olymposz név az egész hegyvonulatra utal, legmagasabb csúcsát – egyben Görögország legmagasabb hegyét -, a Mitikaszt is rendszerint Olymposzként emlegetik. A hegy volt a görög istenek mitikus lakóhelye, 1913-ig ember nem is mászta meg. Kirándulásunk során ellátogatunk egy igazi görög kis hegyi faluba – Agios Panteleimonaszba. Innen Litochoroba megyünk, ahonnan az Enipeasz-folyó mentén elsétálunk a Vythosi vízesésig. A gyalogtúra kb. 1,5 órát vesz igénybe. Majd ezután Stavrosz menedékházig megyünk föl (944 m), ahonnan csodálatos panoráma tárul elénk. Az út során lehetőségük lesz egy fakultatív ebéd keretében megkóstolni a görög “mézet” és “ouzot”.
5.) SKIATHOS: kb. 45 €/fő
A sziget egész évben zöld. Talán az egész Égei szigetvilágban Skiathoson van a legtöbb homokos partrész. A dombos vidéket fenyvesek, gyümölcsöskertek és több mint félmillió olajfa borítja. A sziget egyetlen nagyobb városa Szkiathos, Görögország egyik legszebb kikötőjéből épült. A sziget csúcsánál fekszik a sokat hirdetett Koukounaries strand, melynek hosszú, homokos szakaszai alacsony fák között húzódnak. Skiathos hamisítatlan görög sziget, mindig napfényes, és kristálytiszta csillogó égszínkék, és türkízkék vizéről, meseszép partszakaszairól híres festői szépségű városában felfedezhetjük mindazt, amit a képeslapokon láthatunk: piros tetős, és fehérre meszelt házak közötti szűk kis utcákat, hangulatos kis tereket…
Utunk első felét autóbusszal tesszük meg a kikötőig, ahol hajóra szállva elérjük úticélunkat, Skiathos szigetét. Először a sziget fővárosában köt ki a hajó, ahol szabadprogram keretében indulhatnak a festői szépségű városka felfedezésére. A szabadidő letelte után hajóval a Koukounaries strandhoz megyünk, ahol fürdőzés, napozás, pihenés a program. A délutáni órákban indulunk vissza a kikötőbe, majd onnan ismét autóbusszal érkezünk vissza.
Szükséges úti okmány: érvényes plasztik kártyás személyi igazolvány vagy útlevél.
FIGYELEM! Az apartmanok legalább kétágyasok, így egyszemélyes foglalást ennél az utazásnál csak akkor tudunk elfogadni, ha az utas vállalja a társítást. Amennyiben az indulás előtti 30. napig nincs társításra jelentkező személy, akkor az utazás csak akkor lehetséges, ha a jelentkező kifizeti a teljes apartmanra vonatkozó díjat (részvételi díj + 85.000 Ft). Ennek hiányában az utazást nem tudjuk biztosítani.
Szombathely, MMIK parkoló, 5.00-kor.
A KORONAVÍRUS vagy az ENERGIAVÁLSÁG MIATT HOZOTT KORMÁNYZATI RENDELKEZÉSEK KÖVETKEZTÉBEN TÖRTÉNŐ PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJUK!