Indulás Szombathelyről, az MMIK parkolójából 6.30-kor. Utazás Paksra, ahol jelenleg Magyarország egyik legismertebb ipari létesítményének, a Paksi Atomerőműnek a titokzatos világába nyerhetünk betekintést egy vezetett látogatás során. A program kezdetén látogatást teszünk a Látogatóközpontban. Az atomerőmű Tájékoztató és Látogatóközpontja 1995-ben nyitotta meg kapuit. Az itt látható interaktív, ember- és természetközpontú kiállítás az atomenergiát a hétköznapok világában helyezi el, könnyen értelmezhető, játékos panelek, ábrák és makettek segítségével. Ezután következik az izgalmas rész: az atomerőmű üzemi területe. A látogatók a csoportkísérő vezetésével, egy előre meghatározott útvonalat járnak be. Látogatófolyosókról betekinthetünk a blokkvezénylőbe, illetve a reaktorcsarnokba, valamint az egyéni védőfelszerelések (védősisak, füldugó) felvétele után rövid sétát teszünk a turbinacsarnok egyik turbinagenerátora körül. A nagyjából 3 órás programot követően Pakssal, mint az egykori halászfaluval ismerkedünk a Halászcsárdában, amely messze földön híres halászlevéről. Az erre járók a tradicionális halászlevet is itt, az 1968-ban – mintegy 60 méter magas löszdomb lábánál épült – Halászcsárdában kóstolhatják meg, így fogunk tenni mi is. A város híres a borairól is. Az itteni pincékben számos borfajta megtalálható pl.: kadarka, kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvignon, rosé, de az igazi kihívást a borászok számára a siller jelenti, akinek kedve van, a csárdában akár ezt is megkóstolhatja. Az ebéd után azzal, akinek van kedve és ereje lemozogni a finomságokat, azzal felsétálunk a Kilátó parkba is, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Dunára és a város négy templomára (kb. 15 perces séta/irány). Ezt követően hazautazunk. Várható érkezés Szombathelyre: 20.30 körül.
A jelentkezéshez szükséges adatok:
igazolvány szerinti név, személyigazolvány száma, édesanya neve, születési hely és idő
Választható menü (előre kérjük jelezni):
Szombathely, MMIK parkoló, 6.30-kor.
FIGYELEM!
– Az üzemi területre csak 14. életévüket betöltött személyek léphetnek be!
– Szívritmus-szabályozóval rendelkező személyek az üzemlátogatáson saját biztonságuk érdekében nem vehetnek részt. Izotópkezelt személyek csak két héttel a vizsgálat után léphetnek be az üzemi területre.
– Kérjük, hozzák magukkal azt az érvényes arcképes igazolványt, amelynek adatait a jelentkezés során megadták, mert a rendészeti szervezet dokumentumszkenner segítségével összehasonlítja azt a jelentkezés során megadott adatokkal. Dokumentum hiányában, illetve eltérő személyes adatok esetén a rendészeti szervezet megtagadhatja az érintett személy üzemi területre történő belépését.
– Az üzemi területre belépő személyről fényképfelvétel készül.
– Lázas, fertőző állapotban lévő vagy sérült, nyílt sebfelülettel rendelkező, illetve kábítószer, bódító hatású gyógyszer vagy alkohol hatása alatt álló személyek az üzemi területre nem léphetnek be.
– Értelmi fogyatékos, illetve látássérült vagy mozgásában erősen korlátozott személy az üzemlátogatáson saját biztonsága érdekében nem vehet részt.
– Az üzemi területre lépés előtt a rendészeti szervezet átvizsgálja a látogatók ruházatát. Az eljárás kiterjed egy fémkereső kapuval történő vizsgálatra, valamint szükség esetén kézi fémkeresővel végzett ellenőrzésre.
– Az üzemlátogatáson, amely hosszabb gyaloglással és lépcsőzéssel jár, mindenki csak saját felelősségére vehet részt. A látogatás során a csoportkísérő és a fizikai védelmet biztosító őr utasításait be kell tartani.
– Az üzem területén csak a csoportkísérő által meghatározott közlekedési útvonalakat lehet igénybe venni. Tilos a csoporttól lemaradni, a látogatói útvonalon kívüli területekre belépni, a technológiai berendezésekhez hozzáérni és a dolgozók munkáját megzavarni.
– Az üzemi területre csak hosszú szárú nadrágban (hölgyek esetében a térd alá érő szoknya is megengedett), a felkar nagy részét fedő ruházatban és zárt, nem magas sarkú cipőben lehet belépni.
– A turbinacsarnokban az egyéni védőeszközök (védősisak, hallásvédő) viselése kötelező, amelyet biztosítunk a résztvevők számára.
– Az üzemi területen a látogatók számára tilos a dohányzás.
– Az a látogató, aki szándékosan vagy gondatlan magatartásával kárt okoz, attól az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezetése a kár megtérítését követelheti, illetve ellene kártérítési eljárást kezdeményezhet, továbbá nem vállal felelősséget a személyekben vagy anyagi értékben keletkezett károkért, amennyiben azok a látogatók felelőtlen magatartásából erednek.