Indulás Szombathelyről, az MMIK parkolójából 7.45-kor.
Adventi kirándulásunk első állomása a Kis-Kárpátok festői vidékén magasodó Vöröskő vára, Szlovákia egyik legszebb és legépebben fennmaradt várkastélya. Az egykori Pálffy-birtok monumentális falai között évszázadok története elevenedik meg: pompás nemesi termek, korabeli bútorok, műalkotások és a vár különleges hangulatú belső terei idézik fel a főúri élet világát. A vár egyik legnagyobb érdekessége hatalmas, reneszánsz eredetű pincerendszere, amely Közép-Európában is különlegességnek számít.
A vár látogatását követően Nagyszombat felé vesszük az irányt. Az egykori magyar királyi város történelmi jelentősége és templomainak sokasága miatt méltán viseli a „szlovák Róma” elnevezést. Városnéző sétánkon megismerkedünk hangulatos óvárosával, régi városfalaival, polgárházaival és legfontosabb templomaival, miközben felidézzük a város magyar történelmi és egyházi múltját is. Advent idején Nagyszombat belvárosa ünnepi díszbe öltözik: a karácsonyi vásár illatai, fényei és finomságai között szabadidő vár ránk. Érdemes megkóstolni a helyi adventi ételeket, egy pohár forró puncsot vagy forralt bort, és természetesen a Mikulás-nap hangulatát is élvezhetjük.
Sötétedés után egy egészen különleges helyszínre látogatunk. Dolná Krupá településen vár bennünket a Medovníčkovo, vagyis a „Mézeskalácsfalva”, ahol advent idején mesés fénybirodalom kel életre. A mézeskalácsok világát idéző helyszín ünnepi dekorációi és ragyogó fényinstallációi igazi karácsonyi mesevilágot teremtenek. A kivilágított parkban tett séta méltó lezárása adventi kirándulásunknak – egy kis csillogás, mézeskalács és karácsonyi varázslat, mielőtt hazaindulunk.
Várható hazaérkezés 21.00 körül.
Szombathely, MMIK parkoló, 7.45-kor.
RÖVIDEN A BIZTOSÍTÁSOKRÓL:
Utazási biztosításainkat minden esetben az Európai Utazási Biztosító Zrt.-nél kötjük (TOP termékcsalád), minden esetben az iroda által szervezett, adott utazás típusának megfelelően (pl. repülős, tengerparti, klasszikus városnézés vagy téli program).
Részletes tájékoztatóik, térítési táblázatok és a káresemények bejelentésének leírása megtalálhatók a www.eub.hu honlapon.
1.) ÚTLEMONDÁSI = STORNO BIZTOSÍTÁS (forrás: www.eub.hu)
Utazásképtelenségre és útmegszakításra vonatkozó biztosítás. Storno biztosítás utasbiztosítással együtt vagy külön is köthető.
Mire szolgál?
Kinek ajánlott?
Azoknak a magánszemélyeknek, akik szeretnék elkerülni, hogy egy váratlan esemény tönkretegye az utazást már annak megkezdése előtt.
2.) KLASSZIKUS UTASBIZTOSÍTÁS = BALESET-, BETEGSÉG-ÉS POGGYÁSZBIZTOSÍTÁS (BBP) (forrás: www.eub.hu)
Arra az esetre szolgál, ha az utazás megkezdését követően (azaz az utazás alatt) az utast valamilyen káresemény éri és/vagy orvosi ellátásra szorul, illetve rendőrségi vagy egyéb hatósági ügyintézés válik szükségessé.
Mire szolgál?
A termékhez az utazás módjától függően autós (Autó Plusz) vagy repülős (Repülő Plusz) kiegészítő biztosítás kötése javasolt.
A Repülő Plusz nem csak a repülős utak speciális kockázataira is érvényes, de Air Assistance szolgáltatást is tartalmaz, amely szakértő segítséget nyújt a légitársaságokkal szembeni kártérítési ügyintézésben.
A TENGERPART Biztosítás a fentieken kívül fedezetet nyújt még:
AZ AKTUÁLIS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEKET RÉSZLETESEN AZ ALÁBBI LINKRE KATTINTVA TALÁLJA MEG:
https://eub.hu/aktualis-biztositasi-feltetelek/
KÁRBEJELENTÉS:
